2010-01-21

Kékfestő


A nagyobb faldekorációk terve (hova és milyen formában) nagyjából az első falak felhúzásával egyidőben, kb. a 10. és 15. téglasor között körvonalazódott a fejemben. Idejekorán? Nem hiszem, borzongok a teljesen csupasz falaktól, így evidens volt, hogy a festett mintáknak, tapétáknak vagy képeknek legalább akkora jelentőségük lesz, mint a bútoroknak. Ha előre megálmodjuk őket, a berendezés teljes értékű részeként fognak megjelenni.

A kulcsrakész állapot felé haladva először a gyerekszobákba tervezett minták kerültek föl. A kivitelező addigra két festőcsapatot (a lakásban szétszórt maradékokból ítélve a festőcsapat pedig jó néhány erősítőt) fogyasztott el, így a soron következő harmadik brigádnak újból vázolnom kellett az elképzeléseket. Az építkezés koordinálásának egyik nagyszerű hozadéka volt, hogy a vége felé már alig hangzottak el a számból az "Én ezt nem értem...", a szakiparoséból pedig a "Most akkor ezt úgy tetszik gondolni, hogy..." kezdetű mondatok. (A mélypont egyértelműen a villanyszerelős párbeszéd volt, ott még tolmácsot is rendeltem.)
A festővel villámgyorsan meg is egyeztünk: itt egy csíkos fal, ott egy tornyos ház. A csíkozás gyakoriságát számosítottuk, a tornyokat pedig festőszalaggal a falra maszkoltuk. Aztán a színezésig mégis jópárszor átbeszéltük, hogy biztosan úgy gondolom-e...hogy miért, azt nem értem...


Így nézett ki a gyerekjátszó egyik fala, amikor a szalagok által határolt területet a választott kékre festettük. A színt a szobába szánt meglévő csíkos kanapénk színvilága determinálta, és kevésbé az a tény, hogy kisfiaim vannak. Kifejezetten tetszenek azok a megoldások, amikor a lakástulajdonosok elrugaszkodnak a kisfiú-kislányhoz rendelt babakéktől és rózsaszíntől, de most a bútordarabhoz is igazodni akartunk. A tornyokra eredetileg a srácok kívánságlistáját vezető Kisvakondot és társait festettem volna, a mintákat már ki is ragasztottam. Végül Kisvakond maradt, de átlényegült matricává, nekem kis lelkifurdalást, a gyerekeknek óriási örömet okozva.

A matricákon kívül a torony ablakaiként tükröket ragasztottam fel.
A fiúk is lehetnek hiúk... :)



A gyerekháló csíkos falára, csakúgy mint az összes falra dörzsálló, mosható festék került. A teret optikailag nyújtó függőleges csíkozás önmagában is markáns dekorációja lett a szobának, így oda már csak egy kisebb polcot terveztünk (felhasználva a korábbi bababútorunk egy elemét), megtoldva a kislámpával.


Az i-re végül a vicces zöld "kakukkos" óra tette fel a pontot.

Szólj hozzá!

4 megjegyzés:

Kati írta...

Szia Noémi! Most kezdtem elolvasni a blogot, nagyon tetszik, gratulálok hozzá! Biztosan fogok kérdezni egy csomó dolgot, mertmi épp most állunk felújítás előtt. a poszt kapcsán, a kakukkos óra beszerzési helye érdekelne :-)

üdv,
Kati

Noémi írta...

Szia Kati,
köszönöm, hogy olvasol! A kakukkos óra a Repülő Tehénből való, az üzlet linkjét és elérhetőségét megtalálod a blogon az Üzletek címszó alatt!
Noémi

country komfort írta...

A fiúk szobájának magazinban megjelent fotóját még azelőtt elmentettem a "kedvencek" mappámba, mielőtt a blogodat megismertem volna! :) Frenetikus lett a falfestés: fiús, de nem vad, friss, üde, humoros! Ráadásul csak ebben a bejegyzésben vettem észre az ikeás lámpaernyőt némi folk beütéssel, ill. a Reich Károly-reprodukciókat (ha jól láttam őket). Nem csoda, ha ez a kedvenc februári cikked! > Boldog születésnapot!

Kedvenc Otthon írta...

country comfort: Köszönöm szépen! Én is úgy érzem, hogy ez a szoba klasszul sikerült. Az a legjobb, hogy észrevetted a részleteket is (fontosak!): az ikeás folkos lámpabúra valóban legalább annyit dob a hangulaton, mint Reich Károly plakátjai - születésüktől kezdve ezek lógnak a falon, remélem később sokat fog számítani :)