Dekormustra Dániában

Amíg itthon a lendületet adó tavaszi megújulásra várunk - le se tagadhatnám, velem és a bloggal az élen - Pécsi Balázs barátom ismét egy vendégposzttal rukkolt elő dániai kiruccanása apropóján (előző, olaszországi útjáról itt olvashattatok). Állítólag jó pár üzletbe azon nyomban be is költözött volna, ha nem várnák itthon bokros teendői, így azonban itthon élvezhetjük tovább áldásos tevékenységét a hazai magazinok stílusának megformálásában. Balázs megfogalmazásában lássuk hát, milyen élmények érték Dániában!

Bevallom, sosem vágytam igazán Észak-Európába. Valószínűleg azért, mivel eléggé nehezen viselem mind a hideget, mind a tűző napsugarak hiányát, de a minimalizmust és a puritánságot még inkább. Mégis izgatottan készülődtem idén húsvétkor a családdal együtt meglátogatni a mostohahúgomat (nagyon nem szeretem ezt a kifejezést, hiszen a kapcsolatunk kifejezetten jó testvéri, de talán ez festi le genealógiailag legjobban a családi relációnkat), aki immár több mint fél éve az észak-dániai Aalborgban jár egyetemre.

A fotóáppárátomat most is eleve fölöslegesnek gondoltam (miképp múlt nyáron), nem hittem volna ugyanis, hogy kitelik az utazásból egy komplett lakberendezési poszt. No, nem azért, mintha északon még mindig a zsúpfedeles pajták dívnának, hanem mivel úgy érzem, a skandináv dizájn és én nemhogy egy kontinensen, de teljesen más galaxisban élünk. A másik, kevésbé plátói ok, ami a masinám otthonhagyását indokolta volna, hogy sebész legyen a talpán, aki Anyukámról ilyenkor leamputálja a kamerát. De Noémi barátnémért és a Kedvenc Otthonért persze mindent! ;)

Aalborg egy bájos, Debrecen méretű város, amelynek minden egyes kockaköve pontosan beleillik abba, ahogy egy skandináv városkát elképzelünk (holott Dánia ugye nem Skandinávia része). Tiszta és rendezett utcák, takaros és nem túl magas házak téglaborítással, na és persze a kötelező fjord sem hiányozhat. Végigsétálva a főutcán rögtön megállapítottam, hazaérvén nem kell majd attól tartanom, hogy a bankom vérmes felszólításokkal fog ostromolni, mivel teljesen lenulláztam a kártyám hitelkeretét. Dániában nem cicóznak, itt tényleg komolyan veszik a húsvétot, szóval csütörtöktől hétfőig tessék csak a feltámadással foglalkozni, ne az üzletek új kollekcióival.

Így meg kellett elégednem azzal, hogy legfeljebb a kirakat fagyos üvegét taperolhatom meg, de a skandináv luxuspápa, Georg Jensen új, tavasz-nyári darabjait biztos, hogy nem, miképp a többi, nálunk jórészt ismeretlen márkáét sem. Persze a sztori nem azzal végződött, hogy leszegett fejjel róttam tovább az utcákat, sőt!

Engedjétek meg, hogy beavassalak Titeket egy elsőre talán furcsa szokásomba. Pesten járva is gyakran fürkészem a házakat, hogy vajon milyen lakásokat takarhatnak (ezt inkább szakmai ártalomnak gondolnám, semmint valami tudatalatti, a betörői karrier elfolytásából adódó neurózisnak). Nos, Dánia nekem maga volt a Kánaán (és valószínűleg a potenciális betörőknek is az lenne). Egyik ablakon sincs függöny, így remekül belátni a pazar ízléssel (és jó sok IDdesign-os termékkel) berendezett otthonokba, amelyek bár kissé sablonosak ugyan, viszont egész biztos, nagyon kellemes lehet hazatérni ezekbe az enteriőrökbe. 

Kicsit el is fogott az irigység. Ott megvilágosodtam ugyanis, miért is van ilyen sok (mellesleg remek) északi lakberendezési magazin. Míg mi, magyar szerkesztők olykor vért izzadunk, hogy megtaláljuk azokat az otthonokat, amelyeket bemutatásra érdemesnek gondolunk, ezzel szemben Dániában pusztán egy társasházból játszva kitelik vagy három lapszám anyaga is. Ilyenkor azonban mindig eszembe jut volt dekoratőrkollégám mantrája: „Az élet nem méznyalás”. 

Másnap Dánia legészakibb települése, Skagen felé vettük az irányt, ahol is összeér az Északi- és a Balti-tenger. Miután elszakadtunk a parton pózerkedő bébifókáktól, a belváros üzleteit vettük górcső alá, amelyek szerencsémre nyitva voltak valamilyen krisztusi csoda folytán, különben megnézhettem volna, mit kapok Noémitől, ha csupán a fentebbi gyér anyaggal állítok haza. :)

Az első üzlet vintage-re szakosodott, mármint tényleg. Semmi ipari keretek között előállított bohóckodás, vagy DIY-mozgalomnak hódoló idétlenség, holott nyilván ezeket a darabokat sem dán nagymamák mélyen eltemetett holmijaiból ásták elő, de nem volt köztük vállalhatatlan darab. Olyan, amikor az ember felteszi a költői kérdést: „Ez mi ez?”. Az indusztriális lámpa parolája a Szűzanya szoborral pedig különösen jó, szerintem.

A következő üzletet majdnem ki is hagytam (mivel a többiek nulla fokban jól rávettek a fagyizásra), de szerencsére mindig akadt, aki átvállalta a rágógumis ízesítésű gombócom megőrzését. Ha ez az üzlet Pesten lenne, valószínűleg a munkaidőm elég tekintélyes részét tölteném itt dekkolva, annyira varázslatos ízléssel voltak összeválogatva a kacatok, a giccsek és a virágok. (A képek ezt a „mesevilág-életérzést sajnos egyáltalán nem adják vissza, bárhogy is próbálkoztam. L).

Hogy ne érje szó a ház elejét, azért akad Dániában persze ezeknél letisztultabb miliőjű és árukészletű bolt is, amely, bár nem az én stílusom, de a csodás Voluspa illatgyertyák (nálunk a Hephaistosban kaphatók) meggyőztek, hogy rehabilitáljam őket. 

Az alábbi képeket elsősorban azon Olvasók figyelmébe ajánlom, akik virág- vagy lakberendezési üzlet nyitását tervezik a közeljövőben. Legalább így kell kinéznie egy minőségi boltnak a XXI. században! Teletömve érdekesebbnél érdekesebb, mutatós áruval, színekkel, vegyítve a különböző stílusokat. Idehaza néha arra gondolok, hogy egy-két üzlet azért forgalmaz csak díszpárnákat, hogy az ember bármikor lefeküdhessen egy kicsit, ha már halálra unta magát a vásárlótérben. Nos, Tonnynál ez nem lehetséges (persze párnákat sem árul). 

És akkor jöjjön a konklúzió. Dánia nagyon kellemes ország, persze ezt kiélvezni akkor lehet igazán, ha az ember dán koronában kapja a fizetését, hiszen az árak nem a forint alapján vannak gründolva. A közbiztonság átlagon felüli, a biciklik többségét csak nekitámasztják a falnak, senki sem nyúl hozzájuk. A városok és a házak rendben tartva, majdnem el is felejtettem e röpke egy hét alatt, hogy is néz ki a pergő vakolat. És hogy megszerettem-e az északi szeleket? Ha azokat nem is, de valahogy biztos túlélném, ha ott kellene laknom, még ha nagyon hiányozna is a nagystílű, reprezentatív budapesti építészet és ouvre.

Fotók: Pécsi Balázs

Szólj hozzá!