2010-01-19

Hangulatfelelősök

A semleges hátteret egyszerű kialakítani. Nehezebb azt a pár színt beazonosítani, amit az elkövetkező időben egy-egy falrész, a bútorok, a képek, a kiegészítők fognak képviselni, és amik összességében meghatározzák a lakás hangulatát.


Bútorok

A bútorok esetében a sok fehér ellensúlyozásaként a melegbarna diót választottuk. Ez több helyen is végigvonul a lakásban: megjelenik az előterek burkolatán, hogy már az előszoba is hívogató, otthonos legyen, aztán a hatalmas étkezőasztallal bevonul a nappaliba, majd szemben megjelenik a szekrényeken is, az emeleten pedig a fürdőben képviselteti magát. A konyhaszekrény felső traktusa magasfényű fehéret, alul pedig fahéjszínű bútorzatot kapott. A világos fahéjat beemeltük a nappaliba is a tálaló, illetve a kanapé anyagának színeként.



Falak

A választott bútorszínekből a fehérre és bézsre festett falakkal együtt egy nyugodt, otthonos, de semleges kép rajzolódott ki. Így a dekorációban még mindig szabad utat kaphatott bármelyik szín, amellyel el tudtuk képzelni, hogy hosszabb időre közelségbe kerüljünk.

Dekoráció

Végül a türkiz, a narancs, a piros, a lila, a világoskék és a napsárga kapott kisebb-nagyobb szerepet a lakásban. Az, hogy egy-egy szín csak kisebb felületen, de több helyiségben is felbukkan, hangulatilag összekapcsolta a tereket.

Hogy hova melyik szín kerüljön, az egyes színek hatásain is elméláztunk: ránk, az adott térre és annak funkciójára vonatkozóan. A dolgozósarok piros elemei tényleg inspirálnak a kreatív munkára, és a konyhában is érvényesül a napos alaphangulat a padló kövének köszönhetően. Az étkező türkize valóban nyugodt hangulatot teremt, ami lassabb étkezéseket eredményez - megfigyeléseink szerint az amúgy is órákig pár falatot evő 4 évesek körében mindenképp. Utóduk evési szokásai miatt őszülő szülőknek épp ezért nem ajánlanám...

Szólj hozzá!

Nincsenek megjegyzések: