2011-06-12

Blogszemle 10.

Ha túl vagytok a pénteki lazuláson, majd ennek szombati kipihenésén, de még előtte vagytok a pünkösdi vigasságoknak, szívjátok fel magatokba a vizuális- és tárgykultúra aktuális termését az eheti blogszemlében. Lássuk:

Otthon, édes
Kempinghangulat egy szállóban megidézve. Az ötlet persze, hogy berlinieknek jutott eszébe.



Manzárd café
Albulena Panduri albán fotóművésznő azt állítja magáról, hogy ő egy sárga földönkívüli. Ehhez mérten persze nem csoda, hogy manipulált képei különleges egyéniségét, saját szürreális belső világát jelenítik meg.


Ágy-asztal-tv
Mára egy kicsit nagymamásan szupercsaládias londoni házat hoztam, de sebaj, van itt annyi kreatív, aki simán bele tudná magát képzelni egy jó nagy átrendezés után :)



Gyerekszoba
LEGO-ból várat építeni alap, akárcsak homokból, na, de falat? 




Stilblog
Papír penge, nem ám lézervágás, csak és kizárólag kézimunka! Így születnek Sara Burgess alkotásai.



Urbansnob
Izgalmas vállalkozásba fogott két fiatal üvegművész, azzal a céllal, hogy megmutassák, lehet valami gyönyörű, hasznos és merőben más, mint amit megszoktunk.



Mindennapi betevő
A Loe En lámpa igazából állólámpa, de a plafonról ereszkedik alá. 



Lisztesláda
Jó kutya!


Tovább: Dog Book

Dekooder
Rajongok a lépcsőkért. Kisgyerekként (de aztán 60+os állapotban is) igazi kihívás. Esetleg félelmetes/izgalmas. A mindennapokban néha egyszerűen funkcionális, máskor szemet gyönyörködtető. A keleti kultúrákban misztikus, sokrétű szimbolikával. De a lényeg: hová vezet?


Tovább: Lépcsőn 


Szólj hozzá!

Nincsenek megjegyzések: