2013-11-08

Házi feladat 10. - Sziluett


A játszó/tanulószoba, korábbi dekorációktól megszabadított, frissen festett falára jó régen megálmodtam egy nagyvárosi sziluettet. Úgy indult, hogy valami faldekort akartam, amit rajzolással, festéssel meg tudok oldani, ami nem kisgyerekes, és ami passzol a fiúk  építési /építkezési mániájához, meg a folyamatosan épülő legóvároshoz. Persze, az akkor még csak tervezett new yorki utazásom is rádobott egy lapáttal a metropolisz hangulatra.



A folytatást egy projektor és egy laptop jelentette. A technika beiktatásával egyrészt időt spóroltam, másrészt pontosabban tudtam felrajzolni a sziluett kereteit. Ehhez a neten kezdtem kutakodni, találtam is sokféle vektorgrafikus, nagyvárosi képet, de egyik sem volt olyan, amit egy az egyben el tudtam volna képzelni. Így az lett a megoldás, hogy többféle képből álltak össze az épületek, volt, hogy hozzátettem még ezt-azt (így került a falra pl. az óriáskerék), volt, hogy elvettem belőle, egyszerűsítettem, így a kialakult városképpel az életben biztos, hogy sehol se találkoznánk ;)


Az árnyékok, formák átrajzolása kb. 2-3 óra volt egy kb. 4 méter hosszú falszakaszon. Ami miatt macerás művelet lett, az egyrészt a szoba méreteiből és a sziluettek arányaiból adódott: ahhoz, hogy megfelelő nagyságú épületeket kapjak nem lehetett túl távol kerülni a projektorral a faltól, így viszont a projektort kellett mindig arrébb pakolgatni, és a különböző mozgások/mozgatások után a rajzokat egymásnak megfeleltetni, hogy a vonalak folytatólagosak maradjanak, a párhuzamosak ne találkozzanak, stb. 


Azt sem könnyítette meg a helyzetet, hogy a hirtelen levadászott képek max. a netre elegendő paraméterekkel rendelkeztek, vagyis nagyításuk alatt szétpixelesedtek. A falhoz egészen közel, ahol a projektor által adott, zölden derengő fény sem segített tisztán látni, néha már keresztbe állt a szemem, hogy akkor mit is kellene most átrajzolni.


Azért csak "sikerült" egészen nüansznyi kis épület-tartozékokat is teremtenem, ami persze, addig szuperjól nézett ki, amíg bele nem gondoltam ennek a festésébe. Merthogy az következett volna...


Okosan kitaláltam, hogy ha körberajzolom egy szürke, speckó filccel a ceruzás vonalakat, utána már gyerekjáték lesz a formák kitöltése. Ha másért nem, azért, mert legalább látni is fogok végre valamit. Szerencsére, mielőtt végképp elkopott volna a falon a filc, rájöttem, hogy a vékony ecsetes festést így se, úgy se fogom megúszni, mert egy bizonyos ponton túl nincsenek egybefüggő nagy felületek, amiket hengerezve lehetne szépen megfesteni.


A munka itt állt le egy jó darabig. Szoba közben valamennyire rendeződött, a középre húzott, lefóliázott játékok és tárolóik visszaköltöztek a fal mellé, aztán hónapokig kerültem a gondosan, halványan megrajzolt nagyvárosi sziluettemet. Ha csak ránéztem, leizzadtam, fejben már sokszor lepörgetve a képeket, ahogy újból nekifogok a pakolástól a fóliázáson át a festésig, miközben a kicsi és a mikroszkopikus méretű ecseteket között válogatok és pepecselek órákig.


Végül egy fotózásos határidő segített átlendülni a dolgon, no meg Ancsa barátnőnk, aki ezirányú szorongásaimról mit sem sejtve felajánlotta segítségét, és a kezdők vehemenciájával 2 óra alatt nem csak, hogy körbepingálta a kereteket, de egyúttal az első réteggel és laza ecsetkezeléssel ki is töltötte a formákat. A második kört én vállaltam, mivel végigmentem minden vonalon újra, így kb. ugyanúgy 2 órámba került, a végén a második réteg felhordása a nagyobb felületekre mintegy 10 percbe tellett. 
A szürke festéket, amit használtam, nagyon szeretjük, több lakásban kipróbált, bevált, finom szürke szín, a Trilak-os kódja: S 1500 N. 

A végeredmény a falon:




Az egész projekt max. egy nap alatt kész lehet, ne ijedjetek meg tőle (mint én). Projektorral nem csak falra, bútorra is tudtok rajzolni, festeni. És mi van, ha nem lesz tökéletes???. Semmi. Te csináltad, és a gyerekek imádni fogják :)

Folyt.köv. a szoba többi megújulásával.

Fotók: Kedvenc Otthon

Ha tetszett a poszt, további ötletekért csatlakozz a Kedvenc Otthon táborához a facebookon!

A sorozat korábbi részei:
Házi feladat 9. - Képregény
Házi feladat 7. - Plakátolás
Házi feladat 6. - Lámpa feliratozva
Házi feladat 5. - Tapétázás házilag
Házi feladat 4. - Barkács szakkör
Házi feladat 3. - Nagyítás
Házi feladat 2. - Színezd újra!
Házi feladat 1. - Inspirációk


Szólj hozzá!

1 megjegyzés:

Aranyalma írta...

Nagyon szèp lett, gratulálok! Nálunk is van a leendő gyerekszobában egy hasonló aligbútoros felület, oda is jól illene valami hasonló.
Izgatottan várom a fojtatást!