2010-02-25

Home-made: matricagyár

A gyerekszobák készen kapható matricáinál került szóba a mi otthon készült változatunk. Nincs új a nap alatt, de sokáig eszembe sem jutott, hogy a fiúk nevét öntapadós tapétából vágjam ki, mert valami plasztikus feliratban gondolkodtam. A fából készült, színes, mintás betűk nem az eseteim. Habból, műanyagból vágatott egyedi feliratot sok helyen lehet készíttetni, de ez nem a legolcsóbb mulatság. Így elővettem a korábban vásárolt "jóleszmajdvalamire" tapétát, és a számítógépen a különböző betűtípusokból nyomtatott prototípusok alapján kivágtam belőle a neveket alkotó betűket.

A dolog érdekessége, hogy eddig még mindenki úgy látta: a fehér feliratokat a festésbe kombináltuk bele, és nem pedig azt, hogy utólag ragasztottuk. A srácok pedig ha mást még nem is, de ezeket a betűket kívülről fújják :)


Mint minden ajtó mögé, a szoba másik oldalát kitöltő gardróbszekrény védelmére is egy kerek, fehér ütközésgátlót ragasztottunk fel. 


Kicsit bután nézett ki, így a feliratok sikerén felbuzdulva körbeépítettem az ikeás lámpabúra mintáit alapul véve. Én vágtam, a fiúk ragasztották majd megint én jöttem egy kis igazítással.



Annyira belejöttünk, hogy az egyik ágyra a srácok óhaja szerint még egy miniatűr mozdony is került (talán a virágokból lett elegük...). Jómagam a dolgozónál folytattam, fekete öntapadós tapétára váltva. A nappalit a dolgozótól elválasztó gardrób kisebb záró egységére, az alsó fiókok közötti távolságot alapul véve félcentis fekete csíkokat ragasztottam fel, egymástól egyenlő távolságban. Szépen osztja meg a nagy fehérséget.


Tovább nem merészkedtem, pedig van még néhány szabad felület...

Share

Szólj hozzá!

Nincsenek megjegyzések: