2010-02-12

Az otthon közepén

Gyönyörű Designers Guild kanapékat találtam a minap. Elfogult vagyok, mert szinte mindenért odavagyok, amit ez az angol cég gyárt: a kárpitokért, párnákért, tapétákért; ez utóbbiak közül nálunk is van otthon egy a falon (klikk ide).


Kanapét választani korántsem egyszerű. Otthonunkban a nappali, vagyis a családi élet központi helye fontos pozíciónak számít. A mi esetünkben a jelenlegi állapotot, vagyis a kiválasztott Andante kanapét legalább öt másik variáció előzte meg, ami akkor - egy ideig - legalább olyan véglegesnek tűnt, mint amilyen végül a mostani lett.


A hely adott volt, és nem sok variációs lehetőséget biztosított. Egy kanapé kevésnek tűnt, két ugyanolyan sok lett volna, fix L alakú szóba sem jöhetett. A magas háttámlásat kilőttük, mert a térérzetet az alacsonyabb bútorokkal lehet jótékonyan növelni. A mélysége sem volt mindegy, jó, ha párnák nélkül is kényelmes az ülés. Formáját tekintve inkább modern, szögletesre, mint kerekded vonalakra vágytunk. Vendégágyra (vagyis kinyitható kategóriára) nem volt szükség, a játszószobába már beterveztük a meglévőt. De a fő kérdés - mindezeken kívül - az anyaga volt. Legyen strapabíró, gyerekbarát, könnyen tisztítható...

a Penelope L alakú bőrből készült változata, ugyanúgy szánkótalpakkal

A bőr-imádók ennél a pontnál már fel is sóhajthattak volna: megvan a megoldás!! A gond csak az volt, hogy mi nem vagyunk bőrkanapé-pártiak: szépnek szép, de az érzete valahogy nem az igazi.
A tervezgetés fázisában az egyes verziók között mindig minőségi ugrást tettünk, apránként egyre feljebb lépegetve az árkategóriákban is. Így jutottunk el végül az Andante NovaLife kárpittal bevont kanapéjához. A NovaLife egy speciális fejlesztésű kárpitanyag, amely tapintásában leginkább a puha velúrhoz hasonlít, és a legnagyobb előnye, hogy a kisebb-nagyobb foltok sima vizes ruhával letörölhetők. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez esetben valóban hihetünk a reklámnak, a dolog tényleg működik! Hiába a más termékeknél hirdetett levehető huzat: semmi kedvem nem volt hetente, de még havonta sem le-fel öltöztetni a kanapét, csak azért, mert a fiúk keze általában nem patyolattiszta. A színét az akkor már kigondolt bútorokhoz, tapétához választottuk: világos fahéj. Pedig ebből a típusú kárpitból nagyon csábító színek közül lehet csemegézni.
Mit szólnátok egy pinkhez vagy a mustársárgához?

Bevallom, olyasmire már nem is figyeltünk, hogy mi van a kárpit "alatt", a jó minőség, a szép eldolgozás nekem elég meggyőző volt, a mintapéldányt kipróbáltuk, kényelmesnek bizonyult. Ha valaki erre is figyelni szeretne, hogy milyen sűrűségű és keménységű habszivacsot/hideghabot dolgoztak az ülőfelület alá, annak érdekében, hogy az minél kényelmesebb, tartósabb legyen, látogasson el a Novo Home üzletébe, ahol az ADA bútorgyár termékei közül elég meggyőző darabokat fog találni, számtalan elrendezésben, szövet- vagy bőrhuzattal, kiképzéssel, funkciókkal.

Mi a Quattro Mobili üzletében a háromüléses darab mellé még egy különálló nagyobb ülőkét is vásároltunk, aminek a segítségével mégis lehet L alakúnk, sőt, párhuzamosan a kanapéhoz tolva még egy bővített ágyunk is, az elrendezésben folyamatos variálást lehetővé téve.

Nálatok milyen kanapé vált be? 

Innoshop

Szólj hozzá!

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nálunk működik a mosható-levehető huzat, nem is olyan macerás. Sötétebb bézs. Bár ez a vízzel tisztítható jobban hangzik!

judit írta...

Szia!

Nagyon gratulálok a győzelemhez! Mit lehet kezdeni egy TIGÁZ utalvánnyal? Életed végéig ingyen van a fűtés?

B.T.Noémi írta...

Szia Judit,
köszönjük! Egy darabig jó lesz :)

Névtelen írta...

Annyira szörnyű az itthoni kanapé helyzet... Csak modern-minimált lehet kapni, sehol sem találok klasszikus, de mégis fiatalos, időtálló formát, ami nem kerül annyiba, mint egy autó:D