Álmodozások kora

Egy ilyen típusú sorházas építkezésnek kétségtelen előnye, hogy az anyagiak biztosítása után/mellett a folyamat látszólag magától elkezdődik és jobb esetben folytatódik is. Első lépésként nagy tudományossággal kiválasztottuk a leendő sorházak közül a legszimpatikusabban megrajzolt kis téglalapot a tereprendezési rajzról, valahogy így:

• Első ház ne legyünk, mert az olyan „szélen van”.
• Középen ne legyünk, mert az aztán nagyon a „közepe”!
• Keresztutca ne fusson nekünk, mert az olyan „mellbevágó”...
  

A döntés után nekünk csak a láblógatás marad – gondoltuk mi. Készültek ugyan tervek, de azok leginkább a lakáseladás végtelenített verziói voltak, az átmeneti megoldások felkutatásai, a bútorok eladásának licitárai, valamint a családi értékek (és a család) evakuálásának laza előkészületei. Ezen kívül csak álmodozás folyt – mialatt a gyerekek ezt alvással is megtámogatták, addig ment az ötletelés. Részemről a gyártás, életem párja részéről az elvetés, néhol a rendszert némi egyetértéssel megzavarva.

Lakás vagy Ház?

Véletlenek márpedig nincsenek. Pedig az elején még csak ennyit láttunk. Az ember – esetünkben komfortos kis társasházi lakásában üldögélve – kószál a neten, és „véletlenül” előbukkan egy hirdetés: ház, kert, jó levegő. Kell ez nekünk? Miután a liftbe bezsúfolódva, útban a játszótér felé csak egy árnyas kert lebeg a szemünk előtt a saját homokozójában játszó saját gyerekünkkel, jön a komoly mérlegelés. Megfizethető ár mellett kevésbé az anyagi, mint inkább az előnyök-hátrányok összevetése. Belváros kontra kertváros. Gyors közlekedés kontra nagy távolság. Spontán programozás kontra állandó tervezés, ütemezés. De a végén általában nyer a nagyobb élettér, a kert, az élhetőbb, gyerekbarátabb környezet. Szóval amikor egy halom papírral a kezünkben üldögéltünk a még meg sem vett, nem létező ház berendezést tervezgetve, már éreztük, hogy nincs mese, lakáseladás lesz, meg felfordulás, nagy dobozolás, és a végén, egyszer csak: költözés.