A szemezéstől a hálószobáig. Avagy tippek otthonteremtőknek.

Ha jól sejtem, a '90-es évek közepe óta - amikor egy családi költözés kapcsán először vettem a kezembe lakberendezéssel kapcsolatos kiadványt - több tonnányi magazin olvasásán/átlapozásán vagyok már túl, és egészen biztosan többszáz lakásbemutatót láttam, régebben betűről betűre olvastam is. Az utóbbi két évben írni is imádom őket, pedig tényleg nem egyszerű, mondjuk 3000 karakterben elmesélni egy otthon létrejöttének történetét. Vagyis gyakorlatilag lehetetlen. A képeken a jelen pillanatot látjuk (ritkán van olyan rovat, hogy előtte-utána képek is beleférnek az anyagba), pedig a megvalósult állapot a kiindulási pont ismeretében sokszor sokkal izgalmasabb, értékesebb. Amikor látszik, hogy honnan, hová lehet eljutni, hiteles lesz a történet. Amikor még elképzelni sem tudjuk, hogy ebből valaha olyan lesz, amit fejben könnyedén összeraktunk. Na engem ez a pont érdekel igazán, mert az igazán jó sztorik itt kezdődnek, mint ahogy Anikóé is...

"Nálam az a koncepció, hogy nincs koncepció, hiszen egy lomiban talált bútor, kiegészítő képes átváltoztatni szinte az egész lakást... Olyan szerencsések (vagy szerencsétlenek? - ezt sosem tudom eldönteni) vagyunk, hogy három is van a közelben!  Tavaly augusztusban, a lakás Otthon magazinos fotózását megelőző napon találtam például egy retro komódot. Az egész nappalit szétszedtem, leszedtem a rengeteg képet a falról, gletteltem, javítottam, újrarendeztem... na ettől még a barátnőm is - pedig kettőnk közül Ő a bevállalósabb - totál kikészült. Ez már tényleg meredek volt, de szerencsére jól sült el..."  

Ezt írta Ancsa egy levélváltás során, csak úgy mellékesen. Hogy mit tudtam meg a fentiekből? Hát, ha valaki ilyen maximalizmussal vág bele az otthonteremtésbe, nagy vész már nem lehet! A "lakáskeresés" is szép történet, mindig totál transzba esek, ha ilyet hallok: az ember az utcáról kiszúr, és vágyakozva nézeget egy házat, egy ablakot (ismerős?), sóhajtozik nagyokat, aztán egy idő után tényleg ott találja magát. Mondjuk  összejön valakivel, aki éppen ott lakik (és tényleg!)..Garantált azonnali összeköltözés :) Vagy a megfelelő pillanatban eladóvá válik pont ott, egy addig elérhetetlennek tűnő lakás. Ancsa története is valahogy innen indult, 8 évvel korábban. Lakásvásárlás előtt állt, és a már emlegetett barátnő már akkor is a kisváros egyik legszebb, polgári lakásokkal teletűzdelt utcájában lakott. Hozzá jövet-menet szeretett bele, tulajdonképp látatlanban, egy emeleti lakásba. Üresen állt, mégsem volt eladó, így helyette egy 4. emeleti panellakásból lett a rég áhított saját fészek. Az akkori ízléséhez alakította, a panel fílinget antik bútorokkal ellensúlyozta, de valami mindig hiányzott: "Akárhányszor barátnői látogatóba mentem, folyton a kis emeleti ablakra tévedt a szemem."

Az emeleti lakás és Ancsa plátói viszonyában 4 évvel később jött el a fordulópont, amikor is egészen közel kerültek egymáshoz. A kapcsolatuk, mondhatni intimmé vált: "A piacra került, hőn áhított lakást, nem kevés huzavona után, de végül megszereztem! Kezdődhetett egy újabb felújítás, akarom mondani rombolás, merthogy felesleges falból nem volt hiány. Az 50 nm-es lakásba belépve egy hatalmas beépített szekrény, plusz még a szűkebbnél is szűkebbre szabott folyosó fogadott. Ebből nyílt az apró, mindössze 3 nm-es fürdő/wc, a szintén beépített szekrénnyel telezsúfolt kicsi konyha, a nem túl tágas étkező, az étkezőből pedig egy 29 nm-es szoba."

Figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas (egyébként zseniális, retro) képek következnek:

A munka kezdetén Anikó kibontatta a folyosó, a konyha és az étkező közötti válaszfalakat, így egy viszonylag nagy, de mindenesetre egybefüggő, világos teret kapott a korábbi szocreál labirintus helyén. Megnagyobbíttatta a fürdőt, de míg a szobáknak "jól állt" a 3,70-es belmagasság, addig a fürdőben ez már korántsem mutatott ilyen jól. A probléma korrigálására a mennyezet lejjebb került, fölé pedig gipszkartonból szuper hálógaléria épült, szerintem az egyik legjobb ötlet a lakásban!  A szobából teljes egészében nappali/vendégszoba válhatott, hiszen nem kellett leválasztani belőle a külön hálót. Ez azért elég jól hangzik, nem? 

"Bevallom őszintén, az „álom”, azért eleinte inkább volt rémálom. Az évek óta lakatlan, pusztulásnak indult lakás nem túl kellemes „illata”, a rengeteg válaszfalnak köszönhető sötétség, aztán az elfogyhatatlan törmelék, a lassan haladó építkezés miatt jónéhányszor vágytam vissza a jól berendezett volt (panel)lakásomba. A mesteremberekkel is sok kompromisszumot kellett kötni, nem mindig tudták megvalósítani azt, amit szerettem volna, illetve nem mindig tudtam, mit is szeretnék igazán. Pl. azt sohasem tudtam eldönteni, hogy egy konnektorra hány műszaki berendezés jut majd a jövőben, így most is állandó a küzdelem a lógó vezetékekkel."  (Abszolút - teszem hozzá, nem árt erre odafigyelni, tervezgetni, számolgatni, vagy szakemberre bízni a dolgotl! Apróság, de a komfortérzethez, az esztétikumhoz később ez is jelentősen hozzájárul!)

"A lakberendezési kálvária akkor kezdődött, amikor végre beköltözhető állapotba került a lakás. Bepakoltam a régi lakásból áthozott bútorokat, és ezzel elindítottam egy lavinát. Imádtam, és most is imádom a tiszta, fehér falakat, mert egyrészt szeretem a változatosságot, és a kiegészítőket, textileket könnyebb így cserélgetni, mint mindent újra festetni; másrészt, mert szerintem a fehér alap jobban hangsúlyozza a tárgyakat, a színeket, kontrasztosabb lesz a hatás. A meglévő, régi bútoraim azonban valahogy nem passzoltak a galéria okán szinte stúdiólakássá avanzsált térbe, ebbe a hangulatba nem illettek a régiségek.

Mivel a felújítás Anikó minden pénzforrását felemésztette, először kényszermegoldásként a bútorok átfestése, újrakárpitozása mellett döntött: "Az ezüstre, feketére lefújt antik bútorok neobarokk hatást produkáltak, amivel jól elvoltam addig, amíg egy ismerős meg nem  kért bennünket a barátnőmmel, hogy segítsünk berendezni az apartmanját. Elterveztük mit kell beszerezni, és az Ikeában a bútoroktól a kiegészítőkig mindent megvettünk, amire szükség volt. Nem volt semmi megszorítás, szabadon "garázdálkodhattunk". Az apartman elkészült, mi meg Mercivel hazafelé kullogva megállapítottuk, hogy mindkettőnk lakása tákolmány, saját szavainkkal élve: „KOPADÉK” :)

A helyzet Ancsa szerint tarthatatlanná vált, az átmeneti állapot felszámolását a konyhával kezdte. "Okultam az előző country hangulatú, asztalos által méretre gyártott, látványos, de nem túl praktikus konyhabútorból. Azt biztosan tudtam - és most a hely is adott volt hozzá, mert a falak kibontásával 3,5 méter hosszú falfelület állt ehhez rendelkezésre -, hogy hosszú munkapultot szeretnék, hogy a főzőlap és a mosogató behelyezése után még mindig nagy felület maradjon a kényelmes előkészítéshez. Az is világos volt, hogy nem akarok a szekrényekben derékig turkálni egy-egy edény után, úgyhogy az átlátható, teljesen kihúzható fiókos, megoldást szeretném. Emellett, hogy a konyhabútor ne uralja a teret, a robosztus felsőszekrényeket polcokkal váltanám ki, maradva a fehér színnél. Az külön ajándék, hogy a konyha közepén lévő ablak megoldja a szagelszívást, arról nem is beszélve, hogy a lakás nyugati fekvésű, így szinte egész nap fényárban úszik. Az pedig csak hab a tortán, hogy a társasház szépen rendben tartott, zöldellő közös udvarára néz. Amúgy is szeretek főzni, így meg pláne. "

"Hogy a pénzhiány miatt meddig tartott, és mekkora tortúrával járt az új bútorok beszerzése, az külön történet... "

Folyt.köv.! Hétfőn megtudhatjátok, milyen lett Anikó lakása a teljes átalakítás után!


(Képek forrása: Anikó saját)

 Ha tetszett a poszt, csatlakozz itt a Kedvenc Otthon facebook táborához, ahol további ötletek, képek, inspirációs források várnak!

Szólj hozzá!