Nem voltam a bútorfestés nagy szakértője és pár óra festékek, hígítók, ecsetek és rongyok között eltöltött idő után sem lettem az. Másfél éve nagy elánnal vetettem bele magam a készülődésbe, hogy komódunkat még a költözés előtt hozzáigazítsam a tervezett színvilághoz. Ami a korábbi formáját illeti: ez a provance-i stílusban régiesett, egyébként új, fa komód a Kéttemplom Galériából származott, és régi otthonunkban a nappali központi helyén terpeszkedett a bükk színű bútorainkhoz illő barack és lazac színeivel.
Az új nappali terveiből kiszorult, a háló arany-fehér-bézs kombinációjához pedig sehogy sem passzolt volna, így pedig nem élet az élet. Nem lett volna szívem nagyon elrontani, tehát két kreatív barátnőt, Katát és Dettit is megfűztem, legyenek társaim az akcióban, milyen jó is egy festékszagos vasárnap délután.
Az ipai mennyiségben beszerzett dörzspapírral utoljára talán a rendszerváltás előtti egyik technikai órán találkoztam, de Lacibá' most igazán büszke lehetett volna rám...Szállt a por, jött a festék, egyszer, kétszer, néhol háromszor is. Fehérrel lazúroztunk, arannyal fújtunk, aztán a késznek nyilvánítás ténye nélkül abbahagytuk, mielőtt újabb és újabb javítanivalót fedeztünk volna fel. A leendő parketta egy darabját azért hozzápróbáltuk a maximalizmus jegyében, színben tökéletes lett.
Sokáig vaciláltam, kerüljön-e újra minta a fiókokra, végül a tapéta egyik motívumát körbevágva, átrajzolva, majd fehérre festve végleg pont került az átalakítás végére. Nem állítom, hogy tökéletes lett, de a miénk...:)
Share
Szólj hozzá!
Bejegyzések
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése