2014-10-16

Variációk egy témára: Képeket a polcra!


Az nem kérdés, hogy a Képeket mindenhova! szlogenemhez továbbra is hű vagyok, persze nem mindegy mi és milyen formában kerül a falra. Egy-két esetet leszámítva, amikor olyan fókuszt és akkora teret követel egy kép, hogy szinte "gombhoz a kabátot" eljárással építjük köré a felületet, és utána nem is nagyon változtatunk a kialakult állapoton, azért a változatosság, a változtatás lehetőségének biztosítása nem utolsó szempont. 

A képtartó polcok használata (mint pl. a RIBBA az Ikeától) azoknak is ideális megoldás lehet, akik nem akarnak foglalkozni a falon lévő képcsoportok tervezésével, számítgatásaival, pontos méricskéléssel, és végeredményként a falszakasz szétlyuggatásával (pedig, hogy milyen jó is az, itt egy másik poszt a témáról). Elég rögzíteni a polcokat, aztán bármikor variálható a képek és egyéb dekorok sorrendje, tartalma, mennyisége, színvilága.


Recept nincs rá, hogy miként, az arányok (pl a polcok száma, az ismétlődés formája) a fal adottságaihoz mérten belőhetők, a többi ízlésünk szerint. A polc teherbírására azért figyeljünk, a RIBBA típusúak pl. 7,5 kg-ot bírnak el.

Ha további inspirációra vágytok, a képek elrendezésével a Tábor-kép sorozat egy darabja is foglalkozott (katt a linkre), az olvasói fotók pedig ebben a mappában találhatók. Jó ötletelést, tervezést!














via pinterest 

Szólj hozzá!

Nincsenek megjegyzések: