2011-08-25

IKEA szubjektív-exkluzív

Pár hete meghívást kaptam az IKEA sajtótájékoztatójára. Tartottam rögtön egy csendes kétperces megemlékezést arról, hogy is van ez: az ember saját indíttatásból, akkor még laikusként írni kezd egy blogot, most meg lakberendezési magazinok és hetilapok ismerős szerkesztőivel ül egy sajtótájon... A két dolog között persze sok minden történt, legfőképpen sok tanulás és munka, cikkek meg fotózások, olvasók és egyebek. De akkor is. 

Hogy az IKEA életében mi történt mindeközben, nem tudom ennyire biztosan, de azt igen, hogy most hol tartanak. A világ 38 országában lévő, összesen 321 áruházukban évente 699 millió (!) látogató ténfereg. És ezt a gigatömeget vélhetően nem csak a svéd húsgolyó vonzza, hanem - elnézegetve a hazai és nemzetközi lakásfotókat - a látogatók zöme vásárol is. Serényen.

Míg a svéd kezdetek 1958-ra tehetők, az első magyar áruház csak 1990-ben nyitotta kapuit, akkor még elképzelhetetlen felfrissülést jelentve a hazai bútor- és dekoráció piacon. Sikk volt az IKEA-ban vásárolni, később meg szinte hétvégi rutinná vált a magyar családok számára, ami a sikeres marketingkampányok elemei közül is talán leginkább azon az egyszerű képleten alapul, hogy az IKEA termékei még mindig (vagy egyre inkább) a megfizethető kategóriába esnek. Lehet a svéd óriást szeretni vagy nem szeretni (találkoztam olyannal, aki azért nem tette be soha a lábát, mert őt egy áruház ne tegezze), de megkerülni szinte lehetetlen, ha bérből és fizetésből élünk, és épp a lakás berendezésén pörgünk ezerrel. Nem is kell, ha valóban okos megoldásokat keresünk. Mert az IKEA meg épp ezen dolgozik.

A profin megszervezett szerdai bemutató fókuszában a megújult kínálat állt, és az a 374 oldalnyi 2012-es katalógus, ami világszerte 208 millió, Magyarországon 1,2 millió háztartásban landol az IKEA jó szokása szerint. Az inspirációk tehát házhoz jönnek, de ha mégsem, a katalógus már okosmobilokon és online is lapozható, itt.

"Középpontban a kis terek" - ez a 2012-es év IKEA mottója. Felméréseik szerint a nagyvárosokban manapság 15-20 nm az egy főre jutó átlagos lakótér, így a kisméretű otthonok élhetőbbé tételére került a hangsúly. A 7 nm-es konyhától a 20 nm-es komplett lakást prezentáló új bemutatótermek a falakat is kihasználó tároló megoldásokkal, megduplázható tárolóhelyekkel, összecsukható, többfunkciós, áthelyezhető és egymásba rakható bútorokkal készültek.  És még valamivel: a valós élethelyzetek inspirálta mini-lakások hazai panelekről, bérházakról készült, nagyított fotóplakátokkal egészültek ki. Talán, hogy a magyar valóság még kézzelfoghatóbb legyen? Mindenesetre én értékeltem az ötletet.

Nem árt nyitott szemmel járni az IKEA trendjei alapján égkék, élénk zöld, piros, fekete és fehér színekkel megújult terek között, pláne ha arra keressük a választ, hogy hol nyerjünk egy kis helyet a gardróbnak, mosókonyhának, kamrának, tárolóknak, ha különben - erre kijelölt külön helyiség híján - esély sem lenne rá. Arra is kapunk elég ötletet, hogyan osszuk meg a nappalit a pihenős közösségi rész, az étkező és a dolgozó funkció között, amelyeket mind kénytelenek vagyunk beszuszakolni ugyanebbe a térbe. Ez azért elég ismerős.

Mindemellett, mint lakberendező is, két dologra hívnám fel a figyelmet: ami a bemutatótérben jól mutat, azt nem biztos, hogy a négy fallal körbezárt saját életterünk elbírja. A kevesebb, néha több. Mivel az IKEA bútorai családokba, vagy rendszerbe szerveződnek, a mindenképp-szükség-van-rá dolgokon kívül érdemes apránként építkezni, az éppen meglévő igényeknek megfelelően. A bútorok, illetve tárolórendszerek később is bővíthetők. A bemutatóterem egy jól kitalált, okosan berendezett mintadarab, a lakásunkban viszont egészen máshol vannak az ablakok, ajtók, radiátorok, és egyéb adottságok, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Szóval inspirálódj kedvedre, és tervezd meg te is a saját okos megoldásaidat! Vagy hívj egy lakberendezőt...


És egy MEGLEPETÉS!


HOLNAP, azaz augusztus 26-án, pénteken reggel 6 és 9 óra között több ezer IKEA-terméket találsz majd szerte a Budapest utcáin egy különleges játék részeként. A cél, hogy felfedezd, a tárgyakat még okosabban is fel lehet használni. Gyűjtsd össze, vidd haza őket és győződj meg róla magad is! További meglepetések várnak rád, ha lefényképezed magad valamelyik termékkel, és a fotót feltöltöd a www.okosmegoldasok.com weboldalra.

Ha tetszett a poszt, oszd meg másokkal is! A Kedvenc Otthon facebook táborához itt csatlakozhatsz.

Bréking nyúz:
Hogy mik voltak a város több pontján (és hol) elhelyezve, arról a mai posztban láthatsz képeket, itt!

Ben mai beszámolóját pedig itt leshetitek meg.

Fotók: Kedvenc Otthon, Ikea
Forrás



Szólj hozzá!

1 megjegyzés:

P. Judit írta...

Ez tetszett!!! Köszönöm :))
Judit