2012-03-28

Tábor-kép: Étkező



Lehet, hogy a buli mindig a konyhában van, de az étkező helyzete sem olyan rossz, ha arra gondolunk, mennyi időt töltünk az asztal körül. Evidens, hogy a család élet egyik központja, ahol nemcsak étkezni, hanem dolgozni, házit írni, társasozni, házi kézműves szakkört alakítani, stbstb - szóval bármit lehet. Ha nincs túl sok helyünk, az étkezőasztal tipikusan többfunkciós darab lesz, és jó, ha ezt a kiválasztásakor is szem előtt tartjuk. A társasági élet is itt kezdődik és a vendégség egy részének általában itt is végződik:  tapasztalataim szerint, van az a csoportosulás, akiket nemigen lehet innen kirobbantani, amíg terülj-terülj asztalkám van (akiket mégis, az tényleg a konyhában köt ki).



Az étkező elég változó eleme a lakásnak, legalábbis a nappali-konyha tengely mentén bárhol előfordulhat, de klasszikus minták alapján elfoglalhat akár egy önálló helyiséget is. Beszorulhat a kis konyhába, de lehet egy tágas lakókonyha része is, kaphat egy kuckós sarkot a nappaliban vagy hangsúlyos szerepet ugyanitt. Mindegy, hol jut neki hely, a lényeg, hogy jó legyen mellé leülni, beszélgetni, reggelizni, vacsorázni.

Ezekre vagyok most kíváncsi, a Ti megoldásaitokra, étkezőtökre. Kicsit megkésve, de indul a márciusi Tábor-kép olvasói pályázatunk, ahol ha bekülditek saját fotótokat, és az másoknak is tetszik, értékes nyereménnyel gazdagodhattok. Aki rejtőzködik vagy csak inspirálódni szeretne, az egyrészt nézegesse meg az alábbi válogatást, plusz az elkövetkező két hétben látogassa sűrűn a Tábor-kép: Étkező facebook fotóalbumát, és segítse szavazatával a legjobbakat! A részvételi feltételek alább:







A Tábor-kép: Étkező  márciusi pályázaton az vehet részt, aki:


1. saját képet küld legkésőbb április 10-ig emailben a kedvencotthon[kukac]gmail.com címre, amelynek témája az otthoni étkező,
2. ír hozzá 2 sort, mit szeret benne, hogy jött létre, stb.,
3. bejelöli magát az általam feltöltött fotóján a Tábor-kép: Étkező mappában, ami a Kedvenc Otthon facebook oldalán található,
4. begyűjt a blog olvasóitól annyi szavazatot, hogy április 15-én, vasárnap déli 12 órakor épp toronymagasan vezesse a mezőnyt.
























A legjobb pályamű, azaz saját étkező-fotó tulajdonosának nyereménye az lesz, hogy válogathat néhány praktikus vagy szépséges kiegészítőt az étkezőjébe 20 ezer Ft értékben a Boróka Otthonbolt kínálatából! A lakásdekorációt és kisbútorokat forgalmazó bolt választéka leginkább a romantikus vagy country stílus szerelmeseinek kedvez, van itt minden, ami a toszkán, a provence-i és az angol lakberendezésből ismert, használati és dísztárgy, de a sok fehér bútor és kiegészítőben felfedezhető némi skandináv hatás is. A hazai sem maradhat ki: kézi festésű magyar kerámiákkal megidézhetjük a vidék hangulatát.


Nem lenne ellenemre, ha megosztanátok a pályázat/játék hírét. Küldjetek minél többen fotót az albumba, hogy mindenki nyerjen valamit: értékes nyereményeket vagy jó ötleteket!

Forrás

Szólj hozzá!

1 megjegyzés:

éva írta...

Kellemes ünnepeket kívánok!