2010-11-19

Lesd el!

Szerencsés kezdet - ez volt a címe annak lakásbemutatónak, amit pár hónappal ezelőtt készítettünk egy magazin számára. Eszter és barátjának első közös otthonáról van szó, érthető, hogy teljes erőbedobással dolgoztak rajta, majd jelentkeztek a magazin Az én otthonom pályázatára. Most újra elővettem a képeket, mert a lakás faldekorációit Eszter s.k. készítette, érdemes ellesni az ötleteit!


A kanapé és környéke kedvenc témáim egyike. Ha megtaláltuk a nappali központi helyére szánt darabot, általában itt le is áll a projekt, a feladat kipipálva. Az Eszteréknél lévő méretes darab kellően semleges színű (a magam részéről pártolom), de a hozzá tartozó giga méretű párnák is azok voltak. Kellett még pár darab, ami feldobja, így a lakás színeiből válogattunk még hozzá. Lett egyszínű, mintás, kicsi és nagy, az anyaguk is különböző, de mind összecseng a dekorációkkal. Még 1ötlet: a kanapé feletti főfalon a plafontól kb. 20-30 centire építettek egy beugrót, ami a fal teljes hosszában fénykábelt rejt. Hangulatvilágításnak tökéletes!


A faldekorok egy motívumot ismételnek: Eszter az étkezőbe választott tapéta mintáját vette alapul. Ezt variálta egy számítógépes grafikai programmal, majd az így kapott print 3 egyforma részletben festővászonra került. A vakrámázott képek jól mutatnak a falon.


Folytatva a történetet, ebből egy motívumot projektorral a falra nagyított, körülrajzolt, majd a mintát színezte. Garantáltan egyedi dekoráció született.


Az emeletre vezető fém lépcső adott volt, a cserére most nem volt lehetőség, csak átfestették a lakás színeihez passzintva. Az ötlet a lépcső körbeépítésére elég megnyerő: kivették a korlát konyha felőli szakaszának egy részét és a konyhabútort forgatták be helyette. Így egyrészt optikailag összekapcsolták a két elemet, másrészt jó néhány plusz fiókot, tárolóhelyet nyertek vele.


  
Forrás:  A mi otthonunk magazin
Fotó: Kerekes Kata, Bíró Ádám 

Share

Szólj hozzá!

Nincsenek megjegyzések: