Tegnap este a buszon ülve megszabadítottak a táskámtól (csúnya volt végignézni, még akkor is, ha ez alatt mindössze 1-2 másodpercnyi szervezett jelenetsort kell érteni). A szabadítás persze nem a legjobb szó rá, nem volt terhemre sem a táskám, sem a változatos tartalma. Az anyagi kár felmérésén túl a benne maradt pótolhatatlan emlékek jutnak rögtön eszembe: csak lassan jövök rá, mi minden apróságot, becses darabot, régi útitársat kell most elengedni...
Forrás
Share
Szólj hozzá!
Bejegyzések
.jpg)
.jpg)
6 megjegyzés:
Sajnálom:((( Én is átestem hasonlón, és tényleg az emlékek azok, amik pótolhatatlanok. A többit pénz, idő, energia árán megszerezheted újra, de őket nem... A képek viszont tetszenek, köszi:)
Köszi az együttérzést :)
De hogy történt? Hogy történhetett ilyen? Észrevetted amikor ügyködtek? Annyira sajnálom Noémi! Az értékeket, és magát azt az erőszakot, hogy el merik venni a másét. Persze nem egyedi eset ez a szörnyűség, velem is megesett, Anyuval is, sőt amikor a kolléganőm apukája rosszul lett a villamoson és meg is halt mindenét ellopták mire a család odaért!:-(
Nagyon sajnálom én is! :( Az én táskámat még nem lopták el soha, de az Anyukámét igen ,amiben nekem is hozott dolgokat( pl: karlánc az ékszerésztől). Együttérzek!
Sajnálom, Notti!!!
Andi a tetőtérből
Sziasztok,
nekem is ez volt az Első :) remélem az utolsó is. Ültem, táskám az ölemben, telefon a kezemben. Ők a folyosó túloldalán velem egy sorban. Jeleztek, a busz megállt, ajtó már berregett, amikor odanyúltak, majd lerohantak vele. Nagyon simán ment. Futkározni nem volt értelme, azonkívül kifejezetten gáz környéken jártunk éppen. Ja, és az ülőhelyek mind elfogytak a buszon, vagyis egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy ezt mindenki látja (igaz, a többiek se foglalkoztak vele...).
Tanulság: a táskákat nemcsak akkor kell félteni, ha esélye van a zsebtolvajnak, hanem kb. mindig, teljesen lehetetlen helyzetekben is :))
Megjegyzés küldése